Go, leszakad az ég

Korán reggel indultunk útnak, ami nem volt nehéz, hiszen alig aludtunk pár órát.
Az ágyon ülve nyomkodtam a telefonomat, amíg a fiúk pakoltak, Kiara pedig birtokba vette a fürdőszobát. Laza fél óra múlva, mikor már egy ember híján az egész társaság a folyosón ácsorgott, indulásra készen, úgy éreztem ideje kirángani Kiarát a fürdőből.
- Indulunk! – kiáltottam kopogás közben, de semmi válasz.
Zalán a szemöldökét ráncolta.
- Ezzel mi van? Nem értek ehhez, de most vagy ilyen sokáig pisil, vagy a haját lakkozza agyon?
- Talán mindkettő. – dőltem neki háttal az ajtónak.
- Hol vannak Führerék? – nézett körbe Andris, gondolom a házaspárt keresve.
- Nem tudom, de ez a lány még mindig ott trónol bent, szóval legyél te a führer, és szedd ki onnan! – lökte meg Peti.
- KIARA! – dörömböltem az ajtón, nem túl diszkréten. De mentségemre legyen mondva,  a koncert érdekében tettem. Na ugye.
- JÓVANNA’! – üvöltött ki azonnal, mire összerezzentem.
- Jó reggelt, gyerekek! – csoszogott el mellettünk mosolyogva a néni a konyha irányába.
- ’Reggelt. – intettünk unottan, majd teljesen egyszerre néztünk össze.
- Ideje indulnunk. – álltam fel, még mindig a sokk hatása alatt.
- Embeeer, ez miért nem szólt hozzánk tegnap egy büdös szót sem? – kerekedett el Peti szeme, folyamatosan a nénit bámulva, aki épp a kávéját kavargatta. A fürdőszoba ajtaja halkan, nyikorogva kinyílt, és Kiara dugta ki rajta a fejét.
- Mehetünk. – jelentette ki mosolyogva, és a bőröndjét húzva maga után odalépett hozzánk.
- Hurrá – fogattam a szemem. – Köszönjük a szállást. Viszlát. –intettem a néninek, aki mosolyogva bólintott, és – nagy örömünkre – a kezünkbe nyomott egy-egy sütit.

- Hé, mi a… - nyúltam a nyakamhoz hirtelen.
- Mi micsoda? – szólt hátra Andris, szemét folyamatosan az úton tartva.
Hitetlenkedve kidugtam a karomat az ablakon, és mikor visszahúztam, a szürke pulcsim ujján jó pár sötét pötty virított. Elhúztam a számat.
- Esik.
- Mhmii? – nyelte félre Peti a kekszet.
- Mondom, esik! – ütögettem meg a hátát.
- Zuhi lesz, Péter pedig mindjárt megfullad itt nekünk. Fene akar az esőben ásni! – Zalán unottan dőlt neki az ablaknak.
- Mehnj a fhranfba. – motyogta Peti könnyes szemmel. – Mhajdnem mehfullahham.
- Na, csend legyen ott hátul! – kiáltott a sofőrünk. – Kiraklak titeket itt az alföldön, aztán jöhettek gyalog.
- Fázom! – nyafogott az unokanővérem a combját dörzsölgetve.
Andris vonakodva feltekerte a fűtést, és kijelentette, hogy neki pedig melege van. A zuhogó esőben, életuntan vágtunk neki az útnak, és fogalmunk sem volt, hol vagyunk. De egyre csak az lebegett a szemem előtt, hogy ha végre odaérünk, lelkesen hajítom majd be a Müllerben vett méregdrága plüssmacit a színpadra, amit Ash perverz tekintettel fölemel a földről, és nemes egyszerűséggel letépi a fejét. Én pedig könnyekkel a szememben, boldogan ordítom tovább a dalt, holott tudom, hogy Andy hangját úgysem sikerül túlharsogni. Jó dolog ez az elmebaj, néha igazán euforikus állapotba lehet kerülni tőle.