Miután sikeresen eljutottam egy közeli kisboltba, a kólámat iszogatva ültem a járdaszegélyen, és a többiek szerencsétlenkedését figyeltem, amint németül, angolul, és valami ismeretlen nyelven próbálják megértetni magukat az emberekkel.
- Petra, gyere má', segíts! - kiáltott rám Peti, és tekintve, hogy pont mellettem állt, nem igazán tudtam ezt hova tenni.
- Ahj... - poroltam le a nadrágomat. - Oké, bocs, csak ittam. - szabadkoztam, miközben elindultunk az utca felé, átvágva egy nagy, füves területen. Persze itt, körülöttünk alig volt valaki, így kénytelenek voltunk átmenni az út túloldalára, ahol Andris, és Kiara ácsorgott tanácstalanul.
- Én megkérdezem azt ott! - mutatott Peti egy lehajtott fejjel manőverező, talpig feketébe öltözött srácra.
- Én meg... - fordultam körbe gyorsan. - Ő jó lesz. - indultam el egy padon üldögélő, telefonját nyomkodó fiú felé.
- Szia! - köszöntem oda neki, természetesen angolul, de mintha meg sem hallotta volna.
- Hahó, elnézést... - mondtam valamivel hangosabban, mire hirtelen felém kapta a fejét, és meglepetten rám mosolygott.
- Üm, szia, segítséget szeretnék kérni. Nem ismerjük a helyet, és szállást keresnénk, esetleg nem tudsz...?
- Bentley Hotel, három utcányira innen. - mondta erős akcentussal, és a háta mögé bökött. - Észre fogjátok venni.
- Hű, hát, köszi. - indultam vissza a többiekhez, a fiú boldogan integetett utánam, majd visszatért a mobiljához.
- Nem tudom, nem akartam kiszedni a fülesét. Mármint gondolom, volt fülhallgatója, mert nem hallott...
- Péter... Valószínűbb, hogy nem akart hallani téged. - rakott pontot a beszélgetés végére Andris, amiben én ugye nem vettem részt.
- Itt egy hotel pár utcányira. Gyertek! - jelentettem be boldogan.
- Mivaaan?! - kerekedett el Kiara szeme. - Basszus, mi már egy csomó ideje itt szarakodunk, amíg te iszogatsz, aztán meg csak odamész az első német gyerekhez, akit meglátsz, és ennyi?
- Mintha ti nem ezt csináltátok volna. Örülj, hogy van hol aludnunk. - húztam össze a szemem. Egyébként fogalmam sem volt, hogy mi baja.
- Már ha ki tudjuk fizetni a szobákat. - mondta halkan Andris.
Lassan araszoltunk a kocsival abba az irányba, amerre nemrég a fiú mutatott.
- Az volt az! Ott! - szóltam előre a sofőrnek, amikor elhaladtunk egy hotel előtt. A srácnak igaza volt, tényleg egyből észrevettem. Nos hát, a Bentley Hotel. Irtó magas, hatalmas ablakokkal tarkított, otthonos, narancssárga épület. Nem is tudom, a nevéből ítélve mi másra számítottam. Andrisnak egy pillantás elég volt a hotel neve mellett díszelgő csillagokra, pontosabban a csillagok számára, hogy határozottan rávágja.
- Megyünk tovább.
:') Szerencsetlenek
VálaszTörlésSiess a kovetkezo resszel
<3 :-*