Hamburger Team

- Hol a fenében van Hamburg?
- Izé. Észak felé kell mennünk azt’ jól van. – felelt a sofőr helyett Peti értelmesen.
- Oké, erre rájöttem. – forgattam a szemem.
Andris végig az utat pásztázta, magában osztott-szorzott, majd felettébb diplomatikusan válaszolt.
- Németországban.
- Na neee. - csaptam a homlokomra fáradtan. – Tényleg, mikor érünk már oda?
- Igazából fogalmam sincs. Most érhettünk be németbe nem rég, ma már ott leszünk. – mosolygott.
- Remek. – dőltem a hideg ablaküvegnek, és a lecsorgó esőcseppek által eltorzított tájat fürkésztem unottan.
A rádióból hangosan szólt valami új topsláger, amit Zalán élvezettel írt át „inglisről” valami egészen más nyelvre. Kiara és Peti pedig igazán magasröptű gondolatmenetű társalgást folytattak.
„Hol vagyunk?” „Nem tudom.” „Ajj.”
- Hé. Legalább tehenek nincsenek. – vetettem oda, miközben azzal szórakoztattam magam, hogy a párás ablakra firkálgattam mindenfélét.
- Szóval vacsora sincs… Héé. Várjvárjvárj! – sipítozott Kiara. Kíváncsian bámultuk, amíg a hátizsákjából előkotort egy zacskó chipset. Esküszöm, ahogy Peti lenyelte az első falatot, látványosan kitágult a pupillája.
- Petra? – nyújtotta felém a zacskót.
- Kösz. – vettem ki egy marékkal.
- Neee. – kerekedett el a szemem, amikor felcsendült a Love Me Like You Do, és Zalán eszelős mosolyra húzta a száját.
- Dede. – röhögött ki, és már rá is kezdett.
- Bazdmeeheeg. – hajolt a térdére Péter, és azt hiszem, megint fuldokolni kezdett.
- Táccs mí lájk jú dú, táccs, táccs, táccs mí lájk jú dú-úú-úú-ú…
- KUSS! – jelentette ki Andris.
- Fifty Shades Of Zalán. – röhögtem az anyósülésen énekelgető fiú fejét ütögetve.
- Vége. – szomorodott el Zalán, és sírást tettetve megdörzsölte a szemeit.
- Még egyszer… Ha még egyszer Goulding-nak képzeled magad, esküszöm, kidoblak a kocsimból. – nézett rá idegesen Andris, de láttam, hogy megereszt egy apró mosolyt.
- Nem értékelitek a tehetséget. – törölte meg a szemét folyamatosan nevetve.
- De igen. Akinek van.
- Emberek! – kiáltott fel az unokanővérem hirtelen.
- He? – törölte meg a száját Peti.
- Szólánc! – csillant fel a szeme.
- Ez miért beszél tőmondatokban? – ráncolta a szemöldökét Andris.
- Kezdem! – emelte fel a kezét Zalán izgatottan.
- Oké. – biccentettem.
- Hamburger!
- Miva’? Hol? – nézett körbe a mellettem ülő fiú.
- Sehol. De Hamburg, hamburger… - ismertette Zalán.
- Ne. Ne. Fogd be. – fejelt Andris a kormányba.
Felhúztam a lábam az ülésre, és elhatároztam, hogy én márpedig aludni fogok. Ahem. Elhatároztam.

- AND WE GONNA LET IT BURN BURN BURN BUUURN! – kiáltott Peti a fülembe, mire felriadtam, és lefejeltem az ablakot.
- Basszus, Péter! – nyöszörögtem fájó fejjel.
- Még egy skizo. Na, hol rakjam ki a hölgyeket? – nézelődött a volánnál Andris halál nyugodtan.
- Nein.
- Mi? – fordult hátra.
- Nein. – húzta össze a szemét Peti.
- Akkor csend lesz?
- Nein. – röhögött fel.