Teadélután, Őszinte lelkesedés, "Szórakozzunk"...

Este hétkor, a hotel éttermében ülve, unottan kavargatni kezdtem a teámat. Kiara épp akkor tért vissza egy jól megpakolt szendviccsel egyensúlyozva. Ő legalább vidám volt.
- Baromi jó a kaja. Menj, egyél valamit! - fogta meg a karomat.
- Nem, kösz... Nem vagyok éhes. - húzódtam el.
- Na, gyere már. Legalább tegyél úgy, mintha egy kicsit is örülnél. A koncert! Black Veil Brides! Erre vártál, amióta csak az eszedet tudod! - próbált meg felvidítani. Elmosolyodtam.
- Jó, persze, nem is ez a gond...
- Hagyjad őket, a fiúk csak elmentek egy kicsit szórakozni. Nekünk is ezt kellene tennünk. - ült le végül, lemondva arról, hogy odarángasson a kajával megpakolt asztalhoz.

- De... - kezdtem, és már komplett összeesküvés elméletek kezdtek kibontakozni az agyamban. Hirtelen valami forró dolog csorgott a combomra, ,mire felszisszentem. Olyan erővel kavartam meg a teámat, (amiben mellesleg már rég nem volt nyoma egyetlen szem kockacukornak sem) hogy az kilöttyent, és az asztalról egyenesen a lábamra folyt. Kiara szórakozottan figyelte, ahogyan egy, a hirtelen kezem ügyébe kerülő, sok mosást átélt zsepivel próbálom felitatni a bordó farmeromról a teát.
- Menjünk utánuk. Jó buli lesz! - csillant fel a szeme, és reménykedve nézett rám. Mármint remélte, hogy megyek.
- Jó, oké, van más lehetőségem? - toltam hátra a székem.
- Ez az én bulizós, életvidám Petrám... - húzta el a száját, és a karját összefonva, szigorúan nézett rám.
- Mi van? - vontam fel a szemöldököm.
- Ebben a cuccban jössz?
- I...neeeem. - válaszoltam, miután végignéztem magamon. Sáros, márkátlan tornacipő, cukros löttyel átáztatott farmer, és az egyszerű szabású, panda mintás szürke pulcsim. Konkrétan az egyetlen, amit használhatónak véltem magamon, mivel az alatta viselt, kinyúlt Misfits póló cseppet sem mutatott igényesen. Rajtam meg pláne nem.

A bakancsom fűzőjével bajlódtam, már egy jó ideje, mire Kiara megtörte a csendet.
- Ott egy söröző, úgy két utcányira. Oda bemehetnénk. - vetette fel az ötletet lelkesen.
- Jó. Nagyszerű. - álltam fel, és a falnak dőlve vártam, amíg Kiara a bőröndjeinken átugrándozva odaért mellém.
- Naaa, egy kis lelkesedééés? - mosolygott rám, de csak egy komor pillantást kapott vissza.
- Oké, menjünk... - vágtam ki az ajtót. Kis híján szó szerint.
A lépcsőn leérve kábé úgy mozogtam, mint egy zombi, nem is csodálom, hogy egy idős házaspár egészen az ajtóig kísért a tekintetével. Ahol majdnem nekiütköztem egy babakocsit toló anyukával.
- Sorry, sorry... - szabadkoztam, miután a nő amolyan tipikus megöllek nézéssel meredt rám.
- Ott, az lesz az. Nem megmondtam, hogy nincs messze? - örvendezett az unokanővérem, konkrétan saját magának.
A söröző előtt állva kissé megint elbizonytalanodtam, de aztán nagy levegőt vettem, és Kiara után beléptem a zsúfolt helyiségbe. Akik nemrég nyomultak be, egyszerűen megálltak az ajtóban. Első akadály. Sikeresen átmásztam egy baseballsapkás fickó lábai mellett, és a pillantásommal csak Kiarát kerestem. Hiába.