...További jó hétvégét...

- Jó, oké, nem érdekel, csak fejezzétek már be a nyavalygást! - emelte fel a kezét Andris amolyan "megadom magam" stílusban, és odalépett a recepcióshoz, aki továbbra is kedvesen mosolygott.
- Rendben, kérjük azt a két szobát. - bólintott, és a pénztárcájáért nyúlt. A nő most már konkrétan fülig érő szájjal adta át a kulcsokat, miután Andris bankkártyáját igencsak tekintélyes összegtől fosztotta meg.
- A kulcsok. Tizenkettes, és tizennégyes szoba, második emelet. Szép napot! - na és mit gondol a recepciós valójában? "Ezt megszívtátok, hülye gyerekek. Fizetés lehetséges a következő módokon: bankkártyával, plusz egy fél vesével, és egy ártatlan szűz lány vérével. Aki fizetés nélkül távozik, a lelkét minden bűntudat nélkül felajánljuk a sátánnak. További jó hétvégét!"
- Ennek minden rendben az arcizmaival? - nézett vissza Zalán a pult mögött álló nőre, aki még így, hogy egy vendég sem volt ott, folyamatosan mosolygott.
- Nyugtasson az, hogy jó messze tőle, a másodikon kaptunk szobát...
- Jó messze a lóvémtól, amiről inkább nem is akarom tudni, mennyi volt. - vágott a szavamba Andris, aki továbbra is, lehajtott fejjel lépkedett felfelé a lépcsőn.
Mikor felértünk az emeletre, a kezembe nyomta a tizennégyes szoba kulcsát, ő pedig a másik két fiúval a miénkkel szemben levő melletti ajtajához siettek.
- Hm. - álltam meg az ajtóban, ahogy kinyitottam. Ennyit tudtam kinyögni.
- Menj már be! - lökött meg hátulról az unokatestvérem izgatottan, mire szinte beestem a szoba ajtaján. Mondjuk ez őt annyira nem zavarta, rajtam átlépve, simán megcélozta a fürdőszobát.
- Ez rohadt jó, hűha. Petra, gyere már, ezt nézd!
- Én szerintem visszamegyek a kocsihoz, még kiveszem a másik táskám. - indultam az ajtó felé.
Ahogy kinyitottam, majdnem beleütköztem Zalánba, aki a folyosón állva éppen kopogásra emelte a kezét.
- Basszus. - röhögtem el magam.
- Milyen a kéró? - nézett be a vállam fölött.
- Hát... Klassz. Gondolom. - bólintottam.
- Jössz kipakolni? Még van bent cuccom. - kérdezte, mire bólintottam.
Andris már lent volt, és szó nélkül a vállára vette a hűtőtáskát, a hátizsákját, és egy kis sporttáskát, és minket megkerülve bement a hotel ajtaján.
- Most egyébként kivel van baja? - néztem utána furán.
- Szerintem azokkal a csinos kis csillagokkal odafenn. - mutatott vigyorogva a hotel tetejére.
- Pedig szépek. És milyen sokan vannak... - nevettem.
Hát, ilyen jókedvűen léptünk be ismét a hotelbe, ahol a recepciós vidáman figyelte, ahogy Zalán átveszi tőlem Kiara válltáskáját, mert a lépcső előtt megálltam, és kijelentettem, hogy ennyi csomaggal nem bírok fölmenni.
- Hát ti? - sétált oda hozzánk Peti, miközben a szájába szórt egy marék tic-tac-ot.
- Itt a csomagod, bazdmeg. - dobta le a földre Zalán az egyik táskát, és Péter elé rúgta.
- Kösz. - csámcsogott.
Nevetve otthagytam a fiúkat, és benyitottam a szobánkba.

- Kiara, hagyd már abba. - temettem a párnámba az arcomat.
- Psszt. - kevert le, és visszafordult a telefonjához, ahonnan ismét felhangzott az idegesítő pittyegés. Mióta visszajöttem, azaz kábé fél órája játszott a mobilján valami tízéveseknek való, kisállatos játékkal. És nem, nem volt hajlandó sem abbahagyni, de még lehalkítani sem.
- Át megyek a...
- Psssszt! - mondta idegesen, fel sem nézve a játékból.
- ...Fiúkhoz. - motyogtam a folyosón állva. Odaléptem a tizenkettes szoba ajtajához, és lenyomtam a kilincset, de zárva volt. Aztán kopogtam. Semmi. Még párszor megismételtem, aztán jobb ötlet híján küldtem egy SMS-t Andrisnak.
Beengedtek? Itt állok az ajtó előtt.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre megérkezett a válasz:
Milyen ajtó előtt?
Bentley, tizenkettes szoba. Rémlik?
És? Most ezzel mit kezdjek?
Respect. - Esetleg engedj be!
Nem vagyok ott.
Mi van? Hol vagytok?????
Elkerekedett szemmel meredtem a mobilom kijelzőjére.
Nemtom. Valami sörözőben. Majd megyünk.